Segítség! Válnak a szüleim.

Miért pont ezt választottam témának?
Mert sajnos amellett, hogy egyre több a válás, egyre több a válás miatt mentálisan sérült gyermek is. Kamasz gyermekem iskolájában egyik nap a krízishelyzetekről tartottak előadást. Lányomnak nem nagyon tetszett, mert szerinte nagyon felnőtt megközelítésű volt és az előadó egyáltalán nem tudott azonosulni a gyerekek felfogásával és gondolkodásával. Egy ideje rájöttem már arra, hogy amikor ebben a korban van egy gyerek, akkor szinte tolmács kell a szülő/felnőtt és a serdülő gyermek közé. Egy beszélgetés szinte a tévedések vígjátékává alakulhat. Mi ezen általában jókat nevetünk, de van ahol ez komoly feszültségeket szül. Mindenképpen segítséget nyújt a krízishelyzetben lévő gyermeknek, ha hasonló gondolkodású sorstársaival beszéli meg a problémáit, de nem árt egy olyan felnőtt támogatása sem, aki kívülálló, de figyelmesen meghallgatja és adottságainak megfelelő tanácsokkal segíti.

De amiért a válás problematikáját hoztam fel példának, az volt, ami a legjobban felháborította lányomat és engem is írásra késztetett. Az előadó nagyon elkeseredett volt attól, hogy mennyi válás van manapság, és megosztotta a véleményét a gyermekekkel, hogy nem szabadna elválni, mert a gyereknek ezzel milyen rosszat tesznek a szülők. Lányom aztán úgy kamaszosan megfogalmazta a véleményét erről, hogy ez mekkora ……, mert nem a válás teszi tönkre a gyereket, hanem az, AHOGYAN elválik a két ember.
És milyen igaza van. Hiszen pont annyira rossz egy gyereknek egy állóháborúban élni, amiben a két szülőnek már semmi köze nincs egymáshoz, de a gyerekek miatt együtt maradnak, egyfajta látszat családként. És valóban egy válás miatt, kellemetlen helyzetbe kerülhet egy gyerek, hiszen az egyik szülőt kicsit vagy teljesen elveszti, és ráadásul a legtöbben belekerülnek egy csata kereszt tüzébe, ahol arra kényszerítik, hogy válasszon. Sajnos a kialakult helyzet sosem iskolázottság kérdése, sokszor a magasan kvalifikált emberek tudnak a legaljasabb módszerekhez nyúlni, eszközökben nem válogatva, és ezek közé tartozik a közkedvelt anyagi sanyargatás, és ha ez kevés a gyerek felhasználása a célok elérésére.
Nagyon sokan csak azt a kitételt tudják, hogy a kiskorú veszélyeztetése a fizikai bántalmazás. Azt kell, hogy mondjam a veszélyeztetésnek ez a legenyhébb változata. Ennél sokkal mélyebb és súlyosabb traumákat okoz az, amikor lelkileg nyomorgatnak egy gyermeket, vagy egyszerűen csak elhanyagolják. Bizony! A kiskorú veszélyeztetésben az elhanyagolás is benne van. Gondolnánk, hogy egy gyerek akár görcsös teljesítmény kényszeressé válhat amiatt, hogy az elhanyagoló szülő figyelmét felhívja magára? És gondoljunk bele abba, hogy mit érez, amikor gyönyörűen teljesít, sikeres és még akkor is azt érzi, hogy az egyik, számára nagyon fontos személyt még így sem érdekli, képtelen értékelni Őt. Kihathat az egész felnőtt korára, az önértékelésére, hogy nem lesz képes kiállni saját akaratáért. És kihathat egész párkapcsolatára, könnyen kerülhet alárendelt helyzetbe, vagy éppen azért nem lesz kapcsolata, családja, mert fél, hogy vele is megtörténhet hasonló. Ez csak egy két példa, de a lehetőségek tárháza hatalmas.
A legtöbbet akkor tehetjük, ha kihagyjuk Őket az aljas játszmákból. Legyünk velük őszinték, és a gyermekekkel maradó fél tartson családi kupaktanácsot és alakítsa ki vele/velük az új életüket, megbeszélve azt, hogy min kell változtatni a helyzet miatt. Itt az anyagi nehézségekre is gondolok, hogy értsék, milyen megszorítás miért történik. Ezzel elérjük azt, hogy tisztán látnak, és ez egyfajta biztonságot ad számukra. Itt nem arra gondolok, hogy kezdjük el a távozó felett mindenfélének elmondani a gyereknek, hanem csakis egy tényfeltáró beszélgetésre, ami a helyzetet vázolja és a változásokat szükségessé teszi.
A legfontosabb az, hogy ne csináljunk senkiből se bűnbakot, se mártírt. A gyerek számára mindkét szülő ugyanolyan értékes, ugyanannyira szereti, és nem szabad Őt választás elé állítani. A szülőknek azt kellene elfogadni, hogy a saját csatájukat egymással kell rendezniük, a gyerek meg közös, nem megosztható, mint a vagyontárgyak. Ebben az időszakban egy gyermek sokkal több figyelmet igényel, és sokkal ragaszkodóbb is, ami teljesen érthető. A benne lejátszódó folyamat kicsit olyan, mint egy felnőttnél egy gyász, amikor elveszít egy számára kedves családtagot. Egyfelől nem biztos, hogy érti, hogy mi is folyik valójában. Másfelől viszont el kezd rettegni, hogy a másik szülőt is elveszti, ezért sokkal jobban kezd kapaszkodni bele. Biztonságot kell számára teremteni, és ezt akkor tudjuk megtenni, ha figyelünk rá, akár két ember helyett is, meghallgatjuk, amikor mesél, amikor az érzéseit próbálja elmondani. Azzal, hogy elmondja, kibeszéli magából, segítünk neki abban, hogy ezek a hatások feldolgozódjanak, így nem fojtja el, a tudattalan területre, ahonnan aztán szabadon háttér munkálkodhatna ez a traumatikus élmény.
Mindig beszéljünk őszintén gyermekünkkel, ez megint csak biztonságot ad számára. Ahogy az is, ha egy ilyen beszélgetés alkalmával azt is érzi, ha nem kell állást foglalnia, nem kell senki mellé állnia, mindkét szülő tiszteletben tartja azt, hogy Ő mindkettejüket egyformán szereti. Tapasztalatból tudom, hogy egy ilyen helyzetben egy gyerek számára nem az a fontos, hogy anyagilag a szülő mit tud nyújtani, hanem az, hogy lelki biztonságérzetben mit tesz meg érte. Az odafigyelésnél és a szeretetnél nem kell többet adnunk, mert a gyereknek ez a legfontosabb!

Dudás Mária gyermekasztrológus
06/30-4515002
astromarcsi@gmail.com