OSHO gondolatok mindennapra 2016. január 20.

Visszatartás „Miért tartsunk vissza dolgokat? Él bennünk egy félelem, hogyha semmit nem tartunk vissza, ha mindent odaadunk, nem marad semmi, amit majd odaadhatnánk. Ezért csak részleteket adunk, és lóbáljuk a mézesmadzagot. Rejtélyesek akarunk maradni.” Ha nem engeded, hogy a másik belépjen teljes lényedbe, és egészen megismerjen, ezt azért teszed, mert félsz, ha egyszer egészen megismer, elveszíti az érdeklődését irántad. Néhány sarkot elzárva tartasz önmagadban, hogy a másik találgathasson: „Mi van azokban a sarkokban? Mit tudsz még adni?” És tovább kutat, keres, győzköd, csábít… És a másik is éppen így visszatart. Valami állati gondolkodás van emögött, hogy ha a rejtély egyszer ismertté vált, akkor véget is ér. Szeretjük a rejtélyeket, szeretjük az ismeretlent. Ha megismertük feltérképeztük, felmértük, akkor vége! Akkor mi marad belőle? A kalandvágyó elme más nő, más férfi után kezd érdeklődni. Ez történik millió férjjel és feleséggel: teljesen egymásba tekintettek –vége! Így a másiknak már nincs lelke, mert a rejtély már nincs ott többé – és a lélek a rejtélyben él. Ezt a logikát követik. De ha valóban független vagy, ha megadod magad a szeretet Istenének, akkor egészen kitárhatod a lényedet. És ebben a kitárulásban eggyé lesznek. Amikor két ember megnyílik, megszűnnek ketten lenni. Ha eltűnnek a falak, egyetlen szoba marad. És ebben rejlik a beteljesülés. Ezt keresi, erre vágyik, erről álmodik, ez után sóvárog minden szerelmes. De ha ezt nem érted meg, továbbra is rossz irányban keresel-kutatsz. Forrás: OSHO Mindennapra