Február 8. Hold és Plútó együttállás a Vízöntőben

Szerző: Sebestyén Attila | Utolsó frissítés: 2024. Február 11.

Kategória: Asztrológia | Címkék: 2016. februári horoszkóp, asztrológia, belső béke, Hold, Plútó

Bár erről a Holdas videókban szoktunk beszélni, most mégis kiemeljük ezt a rövid távú hatást, mert egy folyamat része ebben a hónapban.

A Merkúr, Plútó együttállás után, a Hold éri utol a Plútó bolygót. Ez a Symbolon kártyát nézve, a Csábító és az Anya lapja, melyekből Az elvetélés című közös lap lesz!

Az Elvetélés kártyalapon, azt az ijesztő jelenetet láthatjuk, amikor valaki a tűzbe veti a gyermekét. Persze itt képletesen a belső gyermekünk elutasításáról van szó, amikor "eladjuk a lelkünket az Ördögnek", bedőlve a csábításnak. Ezt később majd nagyon megbánhatjuk, és magunk sem értjük, hogy lehettünk ilyen elvakultak. A Plútó sok formában és módon tárhat elénk csábító ajánlatot, kábítást, gondolatot. Akár olyan gondolatok is erősödhetnek és csábítanak, amik pont a lemondásra ösztönöznek, vagy felesleges konfliktusokba vihetnek bele bennünket. Vagy erősítik, hogy nem vagyunk szerethetők, így nem érdemeljük meg a boldogságot, a másik ember fiygelmét. Emellett persze a hiány érzetét is erősítheti ezzel fokozva bennünk a vágyat, hogy máshol keressük, vagy hajszoljuk az élményeket.

Így előfordulhat, hogy ténylegesen eldobjuk a családunkat, például egy harmadik fél miatt, akinek nem tudunk ellenállni, hiszena Plútó dobta elénk. Ilyenkor félretolhatjuk férjünket/feleségünket, gyermekeinket az ellenállhatatlan kísértés miatt. És ha ez, valóban a Plútó miatt történt, akkor biztosak lehetünk benn, hogy később majd benyújtja a számlát, és kemény árat fizetünk majd ezért. Minden helyzetben, amikor úgy érzitek a másik az oka a boldogtalanságotoknak, az elégedetlenségeteknek, nézzetek először magatokba, ti vajon szeretitek e eléggé magatokat? Foglalkoztok saját boldogságotokkal, a belső gyermeketek igényével? Ha nem teszitek, akkor azt másnál sem fogjátok megtalálni.

Ne dőljünk be a csábításnak, ismerjük fel és lépjünk tovább!


Jó Symbolon kártyázást kívánok mindenkinek!

Sebestyén Attila asztrológus, Symbolon kártya és asztrológia oktat
06-30-8332245
astroattila@gmail.com

Tanulnál, de összevissza van szabadidőd? Nálunk megtalálod a megoldást!

 

Cikk kategóriák

Címkék

Legfrissebb cikkek

Hold a mindennapokban

Oroszlán Telihold varázslat

A Telihold 2025. február 12-én 14 óra 53 perckor tetőzik az Oroszlán jegyében. Merészségre és bátorságra ösztönöz bennünket, hogy ne késlekedjünk és használjuk a belső erőnket a változások érdekében.

2025.02.09 | Dudás Mária
Hold a mindennapokban

2025. február 12. Telihold az Oroszlán jegyében

A Telihold a tüzes Oroszlán jegyében tetőzik 2025. február 12-én 14 óra 53 perckor, igen szenvedélyes és merész energiákat tartogatva számunkra.

2025.02.09 | Dudás Mária
Hold a mindennapokban

Holdállások február 10-től február 17-ig

A 7. hét Holdállásai

2025.02.07 | Dudás Mária
Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek Elfogadom